A fa szomorú történetet mesél. Így szól az önkormányzat hírverésén:

„A nép hagyománya szerint a tatárjárás idejében ennek a fának az elődjének árnyé-kában pihent meg akkor Magyarországon portyázó tatár sereg fővezére Batu kán. A kán a fa hűvös árnyékában verte fel sátrát és itt ülve hozta meg az elítélt magyar rabok halálos ítéletét. A hagyomány szerint a ki-végzett rabokat gúlába rakták, mivel akko-riban "felfelé" temetkeztek. A régi temetőt "Taligás dombnak" nevezték el, amely a mai napon is megtalálható Délegyházán, a vadkörtefától mintegy 500 m-re, a volt Görgey birtok szomszédságában. Elbeszélé-sek szerint a talaj itt a mai napig üregesen kong a korábbi temetkezések miatt.”

Nem mindig dicsőséges a történelem, van-nak szomorú lapjai is. De ha a népnek a saját történelem könyve van a kezében, melyet rendesen maga írt és nyelvén fiainak mesélhet belőle, akkor szerencsésnek mondhatja magát és még szép jövőt is ter-vezhet.

Bizony, a tatárjárás történelmünknek gyá-szos lapja. Kétszer is sújtotta az országot, 1241. és 1242. között az első és 1285-ben a második. A fa Batu kán emlékét őrzi, tehát a körülötte játszódó szomorú történet az első tatárjárás idejére tehető. Ennek kell hát utána járnunk.

Kezdjük azzal, hogy a tatárjárás nem is tatárjárás, hanem inkább mongoljárás. Azt tudjuk, hogy honnan jön a név. A Fekete-tengertől északra lakó, törökkel rokon tatá-rokat a mongolok meghódították, akik csat-lakoztak a hadsereghez és maguk is részt vettek Magyarország lerohanásában. De hogy ez a tévedés miért maradt fenn a tör-ténetírásban? És folytassuk azzal, hogy Batu kán meg nem volt kán. Legalább is akkor, mikor Magyarországon harcolt. Csak később nyerte el ezt a címet. De nézzük, hogyan kerülnek ide a mongolok, Dzsingisz kán unokái?

A mongol hódítás előzményei

Dzsingisz kán, a hatalmas mongol biroda-lom megálmodója 1206-ban kezdte uralko-dását, amikor Magyarországon egy éve II. András volt trónon. Ebben az időben Kínát több dinasztia egymással párhuzamos ural-kodása gyengítette, az iszlám keleti felén a szeldzsukok buktak, és helyükön bontako-zott a fiatal Horezmi Birodalom, Kelet-Európát három jelentősebb erő tagolta, a Rusz Fejedelemség, a Volgai Bulgária, és a kunok, akik soha nem alkottak egységet, Nyugat-Európát pedig a pápaság és a csá-szárság közötti küzdelem osztott meg. Te-rülj-terülj asztalkámat varázsoltak az egy-mással hadakozók az országokra éhes mon-gol birodalom elé. Dzsingisz 1227-ig, halá-láig lakmározott a világasztalról, majd utódjai folytatták a hódításokat. Ebben az időben  Magyarországon még mindig II. András uralkodott. Hát így kerültünk mi is terítékre.

Tehát az erős Mongol Birodalom lendület-ben volt. Az 1235-ben, történetünk előtt hat esztendővel Karakorumban tartott ku-rultáj a nagy nyugati hadjárat megindításá-ról döntött, amivel Batunak nyílt  lehetősé-ge a hatalom közelébe jutni. Csak megjegy-zem, hogy a közelmúltig a kurultáj jelenté-sét csak a történelemkönyvekből ismertük, ma meg már Bösztörpusztán részt is vehe-tünk rajta. Batu Dzsingisz kán négy fiának egyik unokája. A hadjárat meghirdetésekor már csak két fiú élt, a legidősebb Ögödej, a nagykán és Csagatáj, aki rangban természe-tesen megelőzte az unokát. Batunak lehető-sége nyílt egy sikeres hadjárattal bizonyíta-ni vezetői erényeit. 130000 fős hadsereggel vette irányba nyugatot. Egy évvel később, 1236-ban legyőzte a Volgai Bolgárorszá-got, 1237 telén kelt át a Volgán, 1240-ben pedig lerombolta Kijevet. A lengyeleknek, morváknak szerencséje volt, mert csak 10000 fős csapatocskát küld Batu rájuk 1241 januárjában. Április 9-én a döntő leg-nicai csatában tönkreverte az egyesített német-lengyel lovagsereget. A csatában II. Henrik lengyel fejedelem is meghalt. Len-gyelország szerencséjére a mongolok a csa-ta után Morvaországon keresztül Magyar-országra zúdultak, és csatlakoztak Batu kán főseregéhez.

Lukács Zoltán: A délegyházi vackorfa teljes terjedelemben olvasható - megnyitás (.pdf)