Győr híres városától egy napi járásra, az öreg Dunától tíz nyíllövésre, Héderváron állt, és még mindig áll az ország egyik legidősebb fája. Még az is meglehet, hogy ez a fa a csonka Magyarország legöregebb fája. Lehet, hogy a ma élők közül ez a fa eresztett legkorábban gyökeret az édes anyaföldbe. Bár olyat kijelenteni, hogy valami a "legkorábbi, vagy legnagyobb", ahhoz nagy tudás, vagy tudatlanság kell, és én sajnos sem annyit és sem olyan keveset nem tudok a fákról, hogy bármelyiket is a legöregebbnek merném mondani. Aki ilyet állított, az a közelmúltban bekövetkezett pusztulásáig a Zsenyei Ezeréves Tölgyet mondta a legöregebbnek. Ez fa Vas megyében, Zsenye határában állott, és majd 10 méter átmérőjű törzset fejlesztett. Pusztulása után a hédervári tölgy lépett a legöregebb fa helyébe.

A hédervári tölgy nemcsak nagyon öreg, de nagyon híres fa is. Régi idők óta köztiszteletben áll. A tudók, az öregek csak úgy emlegetik, hogy Árpád vezér a 907-ben megesett pozsonyi csatára igyekezvén itt pihent meg, sőt serege fővezérével, Kurszánnal, és három derék fiával, itt ült haditanácsot. Azt mindenki tudni véli, hogy pompás harci ménjének kötőfékjét ennek a tölgynek a törzséhez kötötte, mert annak nyoma ma is jól látható.
Árpád apánknak köszönhetjük életünket és hazánkat. Ő szerezte vissza szent földünket, a Kárpát-medencét, rendezte el az életet itt a régi-új hazában, és alkotta meg azt a törvényt, melyet hét vezére vérszerződéssel pecsételt meg.

Történt egyszer, éppen ezer és egyszáz esztendővel ezelőtt, hogy a napnyugati népek hatalmas sereggel támadtak országunkra. Hódító seregük több mint ötször volt akkora, mint amekkora most az ország hada. Árpád csak fele annyi katonát tudott harcba hívni. Mindez valahol Pozsony környékén, a Duna mentén történt. Árpád, az ókor legnagyobb hadvezére öt nap alatt véres csatában győzte le a roppant túlerőt. A hódító ellenség legtöbbje is otthagyta fogát a csatamezőn, de Árpád apánk három derék fia is odaveszett és maga Árpád is halálos sebet kapott a csatában. Ezzel úgy elijesztet minden hódítót a határainkról, hogy több mind száz esztendeig nem volt kedve idegennek az országra támadni. Ennek az emlékét őrzi ez a híres fa.

Hogy a történet igaz-e, vagy sem, arról így szól a mesém.
Akik hallják a történetet és ismerik a számok rendjét, könnyen kiszámíthatják, hogy fának legalább 1000 meg száz esztendőt is meg kellet élnie, de még ezen felül húszat is, hogy úgy megerősödjön, hogy Árpád harci ménjét meg tudja zabolázni. Ha a fához értőket kérdezzük, akkor ők fiatalabbnak, úgy 800 évesnek mondják Árpád tölgyét. Ezek szerint valaki téved. Járjunk utána, honnan gondolják a fatudósok 800 évesnek a fát, és miért mondják a legenda őrzői 1100 évesnél öregebbnek Árpád fáját. A szakemberek bevallják, hogy a fa pontos korát nem ismerik. Az Árpád-tölgy korát megállapítani évgyűrűk alapján nem lehet, mert a fa törzsének közepét, sőt majdnem az egész törzsét az idő megemésztette. Becsülhetnék a fa korát, de a becslés sem lehet pontos. Ilyen öreg fáknál sokat lehet tévedni. Ez a becslés akkor pontos, ha sok olyan átmérőt tudunk mérni, ahol biztos a fa kora. Ilyen becslésre alkalmas adatok ilyen idős fáknál nem gyűltek össze. Faggassuk az öregeket! Ők azt mondják, legendákra nem kell bizonyíték. Nem érdemes a történészeket sem segítségül hívni, mert ők még egy legendára sem találtak bizonyítékot. A kapitóliumi farkas nyomát senki sem látta, senki sem tudta bizonyítani, hogy a csodaszarvas szarvának minden ágán csillag világított. Ennek ellenére még egyik legendát sem temette el senki. Kézzelfogható bizonyítékok nélkül is élnek tovább, járják végtelen útjukat és szépítik meg múltunkat. Ha ezeket bárki kétségbe vonná, nagy bajba kerülnénk. Javaslom, higgyünk mi is az Árpád-tölgy legendájában!

2007. esztendő április havában szélvihar kerekedett, Hédervárt ostromolta. Körbetáncolta Árpád-tölgyét és óriási ágait törzséről lecsavarta. Egyetlen öles ágát kímélte csak meg, de a pusztító szél ezzel a fa életének is megkegyelmezett.

Hónapneveink, melyek idegen, latin eredetűek becsaphatnak bennünket. Az év utolsó, sorban a tizenkettedik hónap neve december, ami nyelvünkön tizet jelent. A november kilencet, az október nyolcat, a szeptember hetet. Két hónapot elcsúszott a hónapok idegen neve. Úgy tudunk az esztendő járásában rendet tenni, ha visszatérünk naptárunk régi elnevezéseihez. Nem csak a számolás áll helyre, de a hónapok neve segít eligazodni az esztendő járásában, de a világ rendjében is egy kicsit. Azért mesélem nektek, mert a hédervári Árpád-tölgy legutóbbi történései is beszédes hónapokban történtek. A szélvihar szelek havában pusztított, és gyógyításán áldás havában fáradoztunk.

Úgy látszik, hogy aki vihart támasztotta a fát nem akarta elpusztítani. Sok vihart megéltem, sok szélkaszálta fát láttam viharsírban elmúlni, és mondhatom, hogyha a szél végezni akar egy fával, akkor azt tövestől kicsavarja. A mi legendás fánk pedig a törzsén maradt. Egészséges gyökereivel a föld alatt kapaszkodik, mint ahogy mi is a régi idők történéseibe kell, hogy kapaszkodjunk.
A fa öles ágai négyen voltak, mint az évszakok és a négy égtáj felé meredeztek. A pusztító vihar után a négy ágból csak egy maradt épen. Képzeljétek el, hogy éppen az a hatalmas ág menekült meg a vihar elöl, amelyik a szomszédos kápolna árnyékában bújt meg! Mintha valamit jelezni akarna a sebesült fa megmaradt karja, úgy mutat megmenekült ágának vége, a kápolna kettős keresztjére. Mintha a teremtő Isten házára mutatna, mintha a hitre figyelmeztetne. És képzeljétek el, hogy ennek a kápolnának a legöregebb falait Árpád idejében építették. Így a fa és kápolna régóta ismerik egymást, öreg barátok! Eddig az idős tölgy védte a kápolna bejáratát, most a kápolna állt ellen a szélnek. A kápolnának is van egy meséje, ami a régi időkbe nyúlik vissza.

Ha egykor majd az ország minden sarkába elvetődtök, és ha nyitott szemmel jártok, megfigyelhetitek, hogy ahol a földet megszentelték, ott gyakran hatalmas és öreg fák állnak. Így nem különösebb dolog, hogy a hédervári kápolna előtt az öreg Árpád-tölgy áll őrt. Így van ez a Balaton déli partjától nem messze lévő Szőkedencsen is, ahol az öreg kápolna egy hatalmas hárssal kötötte össze életét. Talán egy másik alkalommal majd őróluk is mesélek. Hogy ennek az együttélésnek mi az oka? Mert valami okának kell lenni, mert nem mindenhól élik meg a fák a matuzsálemi kort. Az is lehet, hogy ezeken a helyeken az épületekről és a növényzetről a szent helyeket tisztelők különös mód gondoskodnak, de az is elképzelhető, hogy ezeket a jeles helyeket a gondviselés óvja, és az emberek nem sokat tehetnek erről. Egy biztos, hogy az egyik legnagyobb tiszteletben álló fánk egy Árpád kori kápolna alapjaira épített kápolna udvarán áll, annak bejáratát őrzi, és e körül a kápolna körül még több tisztes korú tölgy is áll. Azt is mondhatom, hogy feltűnően sok nagy tölgy közé bújt a kápolna. A tölgyek nem lehettek különösen ritka fák a környéken. Kedvelhették ezt a helyet, a patak vize bőven ellátta őket annak idején. Az azonban nem gyakori, hogy ilyen nagyobb csoportban megmaradjanak, és tanúskodjanak a település kiépítése előtti idők növényvilágáról.

A mesém ott tartott, hogy a vihar letörte a fa ágait és úgy folytatom, hogy a leszakadt ágak összetörték ugyan a kápolnát körbevevő kerítést, de csodás módon megőrizték a fa alatt nyugvó síremléket!

A héderváriak nagyon elkeseredtek a megtépázott fa láttán. Féltették híres fájukat. Aggódva kiáltottak segítségért, hírűl adták, hogy aki tud az Árpád-tölgyön segíteni az ne késlekedjék. Nem is késlekedtünk. Fadoktor csapatunkkal Hédervárra igyekeztünk, és ott a falu legelső emberével megterveztük a fa megmentését.

Megvizsgáltuk a fát. Gyökerét, mint említettem jó egészségben találtuk. Úgy kapaszkodott a földbe, mint aki még száz esztendeig akarja támasztani a fát, és táplálni legalább még annyi ideig a mélyen rejlő és gyakran láthatatlan múltból. A törzsét nagyon betegen találtuk. De még betegnek bizonyult, amikor hozzányúltunk. A törzs mélyen fekvő betegségét gyakran elfedi az egészséges felszín. A törzset rontó korhadás belülről emészti meg a fát. A fa egy ideig bírja a belső romlottságot, de egy bizonyos mértékű odvasodás után a fa törzse összeomlik. Hiába van a fának dicső múltja, egészséges zöld koronájában rejlő jövője, ha jelene rodhadt! Ez a legnagyobb betegsége a hédervári Árpád-tölgynek. A törzs a fa jelene. A benne lévő csőrendszer úgy kapaszkodik össze, mint Árpád térdén a törzsszövetség megkötésekor a hét törzs nyílvesszője. Ezek az edények kötik össze a táplálék alapanyagát szállító gyökeret és a táplálékot előállító koronát. Ha a kapcsolat megszakad, akkor a fa meghal. A korona nagy része elpusztult, de a meglévő kar teljesen egészséges, csak félő, hogy egy nagyobb szél leszakítja.

Ezek alapján már ki is találhattátok, hogy mi legyen a gyógyítás módja. A beteg törzset kell alaposan meggyógyítani. Mindezt úgy, hogy megtisztítjuk a beteg, odvas részektől, hogy a további fertőzést elkerüljük. Az eddig alátámasztott vázágat pedig felülről kötözzük meg egy magas faszerkezethez.

Elkészült a terv. Kezdődhetett az ápolás megszervezése. Mindez nagyon gyorsan történt, egyetlen beszélgetésen, egy másik csodás parkban és egy másik öreg fa árnyékában. Mi vállaltuk a fa ápolását, más vállalta az állványzatnak való fa előkerítését, volt aki felajánlotta, hogy elvonszolja a kivágott törzseket, és akadt a faluban egy olyan mester, mely jártas volt Szent József mesterségében és a fa segítségére sietett. Összeállt a faápoló csapat! És újra csoda történt az Árpád-tölgy körül. A fa megmentésére vállalkozók csak Isten fizetségét fogadták el. A pénzt nem. Valami olyasmi történik mostanában, hogy a pénz ördög módjára olyan dolgokhoz is hozzáfér, melyhez az egészséges világban nem volt köze. Mintha meg akarná rontani lelkünket, szellemünket. A faápolók talán attól féltek, hogy munkájuk eredményét, becsületét a garasok megrontanák, mint a mostanában sok munkát és sok becsületet.

Szorgos kezek munkának láttak. Az erdei emberek támnak alkalmas fát kerestek a környező erdőkben. Sokat kellett menniük, míg erős és megfelelő magas fát találtak. Miután megtalálták, a faluba vontatták. A faluban járó kocsik félreálltak a különös szállítmány útjából. Akik látták, talán nem is tudták, hogy hová és miért igyekeznek a rönkök. Közben a fűrészeink felvisítottak az öreg tölgy alatt. A leszakadt ágakat összevágtuk, a fa alját megtisztítottuk. Az ágak súlya legalább akkora volt, mint 10 megtermett lóé, és olyan terebélyesek, hogy 10 szekérre sem fértek volna fel. Nekiláttunk a törzs megtisztításának. Több napig tartott. Vagy két szekérre való korhadt részt bányásztunk ki. A törzs majd elfogyott, olyan nagy odú keletkezett benne. Árpád, vezére és három fia ha eljönne, akkor tanácsukat nem a fa alatt, de törzsének belsejében megtarthatnák. Meg kellet építeni a falábak alapjait. Majd daruval felállítottuk a magas támot a tölgy fölé, végül az állványhoz kötöztük a megmaradt ágat. Ezzel a munkánkat befejeztük, csak egyetlen dolog maradt hátra. A legfontosabb! A fa alól összegyűjteni a lehullott makkokat, melyek magukban rejtik az Árpád-tölgy örökségét. Ha ezek a makkok fává cseperednek, akkor az Árpád-tölgy nem hal meg, gyermekeiben tovább él. Örök időkre megőrzi a hosszú élet tudását, a túlélés titkát, és talán azokat a meséket is, amiket most ti is meghallgattatok.

Itt vége is lenne a mesémnek, ha újabb csodák nem történtek volna az Árpád-tölgy körül, amiket még el kell mondanom. A veszélybe került fa felhívta a figyelmet a sokat zárva tartó kápolnára! Hédervár kiállítást szervezett öreg kápolnájában. Egy helyi, és két szigetközi művész istenes képei kerültek a kápolna falaira. Az Árpád-tölgy életre keltette a Hédervári Kápolna Galériát. Sokan látogatták meg azóta az egész nyáron át nyitva tartó kápolnát. Vendégkönyv tanúskodik a látogatásokról.

Még mindig nem ért véget a mesém, mert egy másik csodáról is hírt kell adnom. A fa megmentésén fáradozók megkapták munkájukért a legbecsesebb fizetséget, Isten áldásban részesültek. 2007. esztendő áldás havának 24. napján Hédervár ünnepelt. Ünnepelte az Árpád-tölgy megmentését, a Kápolna Galéria megnyitását, és fogadta az isteni áldást.
Véget ért a mesém a hédervári Árpád-tölgyről, de reménykedjünk együtt abban, hogy a fa körüli csodák nem értek még véget, és legfontosabb csoda is bekövetkezik, az hogy fa lombja sokáig susogja meséit az arra járóknak.

Lukács Zoltán
Civertan.blogter.hu

Fa.lap.hu | Nevezetesfa.lap.hu